Reisinger Attila a Veteránok címmel közreadott két kisregényét novellafüzérnek nevezi, valójában a kötet természetes egységet képez, attól függetlenül, hogy a második kisregénnyel, a Cser sógorral már korábban is találkozhattak az olvasók. A Hegyeshalomban élő, és a helyi, tájegységi oral history-t, azaz az elbeszélt történelem emlékeit írásaiban gyakorta felhasználó szerző a korábbi regényében (A háború foglyai) két, igencsak keletre sodródott első világháborús hadifogoly történetét dolgozta fel, közülük az egyik a vöröskatonákhoz kényszerült csatlakozni, másikuk a fehérek oldalán harcolt.

Ez a kettősség a Veteránokban is megjelenik, az első kisregény főszereplője Feri bácsi, a hajdani vöröskatona. A szerző nem a Lenin-fiúk gazemberségeinek ábrázolására helyezte a hangsúlyt, Feri bácsi történetében az az ijesztő, hogy ebben a személyes történelemben tárgyilagos, mintegy rutinszerűen végzett cselekmény rögzítéseként szerepel, hol és mit követtek el, hány ártatlan embert akasztottak fel. A több szemszögből bemutatott személyiség nem tűnne igazán izgalmasnak, ha nem lenne bizonyos utóélete: negyvenöt után ő lesz az a helyi vöröskatona, aki még látta a „dicső időket”, ennek megfelelően, évfordulós kellékként elő-előhúzzák, ünneplik, kitüntetik. Miközben a szerepe lényegében egy bűnszervezet statisztájáé, akire alig-alig fókuszált a kamera. Amikor öregek otthonába kerül, a pártbizottság évente látogatja, ilyenkor kap valamiféle édességet, bort, és elbeszélgetnek a „hősi időkről”. Aztán elmaradnak a látogatások, talán ráunnak az öregre, talán a párt kevésbé fókuszál a tanácsköztársasági emberekre, talán nem kellett volna Szamuely valódi sírjáról említés tennie, akárhogy is, elveszíti a figyelmet, elveszíti a fontosságot, bámul az ablakból, hiába várja a látogatókat, mellőzöttségét pedig olyan nehezen viseli, hogy véget vet az életének. Ez a kisregény igazán izgalmas szála: a bűnökben részes „senkise” egy másik, bűnös rezsim „valakije” lesz, ez ad értelmet az életének. Egy rövid időszakon keresztül részt vett valamiben, amit valójában szégyellenie kellene, azonban a rezsim ünnepli érte, és hosszú időszakon keresztül ez határozta meg önazonosságát. Azaz a külső reagálások, a pártállam időszakonkénti simogatása, amelynek elmaradása után már csak a sértődöttség, és az öndestrukció marad. 

Mindazonáltal ez a Feri bácsi részt vett Szamuely maradványainak kihantolásában, és a mosonmagyaróvári izraelita temető egyik sírjába történő elhantolásában, álnév alatt, egyfajta végső illegalitásban. Akár igaz a történet, mi szerint trágyás szekéren, kupac alatt csempészték a maradványokat, akár nem, egy biztos, a szájhagyomány megőrzött egy sajátos halotti utóéletet, hacsak nem Feri bácsi gondolta ki, hogy felélessze az elvtársak lanyhuló érdeklődését.

A másik kisregényben Cser sógor nem vöröskatona, ő egy világháborús veterán, a gerince mint az acél; életútja, döntései igaz szíven, a közösség és a haza szeretetén alapulnak. Őt nem ünnepli senki, legfeljebb a szívében az, akinek megmentette az életét, aki mellett kiállít, akinek segített. Ő nem az ablakon leselkedett utolsó éveiben, ő a vasútállomás közelében várta időről-időre az unokákat. Talán ő is szomorúan, de ez azért nem ugyanaz.

Reisinger Attila a történelemben vergődő sorsokat, magántörténeteket ragadta meg, valamiféle nosztalgikus szomorúságot sugározva: így vagy úgy, mindannyiunknak megvan a maga drámája, sajátos története, mindenki hős volt valamiben, valamikor, vagy esetleg annak gondolja magát, a környezetünk emlékeiben halálunk után is  tovább élünk, esetleg megváltozva, megkopva, vagy ellenkezőleg, színesebbé, izgalmasabbá válva, és ha egy jó tollú író mindezt átérzi, remek, természetes, emberi hangon megörökíti, akkor talán valamiféle üzenetté is válhat az életünk: vagy önmagunkat adjuk, vagy mások életében leszünk statiszták. Belső értékrendet követünk vagy külső értékelésekről hisszük el, hogy azok határoznak meg minket. Az első csak velünk múlik el, az utóbbi elpárolgásával nem marad belőlünk semmi, hacsak nem egy önsajnálkozó sóhaj.

Könyvtáros bácsi ajánlja ezt a kötetet azoknak, akik a történelem által megszentelt és megbélyegzett emberi sorsok, a szép emberi történetek felnőtt meséi iránt érdeklődnek. Győr-Moson-Sopron megyében helyismereti irodalom. (Reisinger Attila: Veteránok : Két kisregény. Bp., Magyar Napló Kiadó, 2019. 176 oldal.)