Király Farkas: Sortűz

id22-305229.jpgKirály Farkas Sortűz című kisregénye mintha egy repeszgránát felrobbanását filmezné, lassított felvétellel. Először a hideg és kissé rozsdás vasat látjuk (a különféle nemzetiségű sorkatonák szemszögéből a romániai sorállomány 1989-es állapotát), az elején nem tűnik sokkal rosszabbnak, mint amit egy évvel később magam is átéltem a szombathelyi laktanyában: suttyóság, csóróság, primitivitás, amely nyomokban emberi megnyilvánulásokat is tartalmaz.

Aztán eszkalálódik a helyzet, a gránát most már húst és csontot szaggat, hőseink pedig ott vannak az értelmetlen és logikailag megfoghatatlan vérkása közepében, a Tarkovszkij kamerái elé kívánkozó különös kuszaságban: végül meghalnak, pszichotikusak lesznek, vagy éppen túlélik, és már csak az őrnagy mosolyog, lépegetni kezd az aknamezőn, majd felrobban… egyre halványuló sorokban ismétlődve, igen tényleg így, a szándékosan fapados tervezésű kötet tipográfiája támogatja a szerző nyelvi zsenialitását, aki egy percre sem esik ki a narratíva érzelmileg távolságtartó monotonitásából, amely még inkább drámaivá teszi ezt a szürrealisztikus, ám minden elemében igaznak érezhető történetet.

Eszembe jut, ahogy valamivel kevesebb, mint egy évvel később nem engedtek ki bennünket. sorkatonákat a taxisblokád idején a Savaria laktanyából, és hogy eltereljék az eltávról lecsúszott bakák figyelmét, elrendelték a géppisztolyok karbantartását, ami nagyon-nagyon kényelmetlen képzettársításokkal kínálgatta azokat közülünk, akik nem teljesen bíztak az újszülött demokrácia higgadtságában. Nos, az a szorongás volt, Király Farkas regénye pedig a szorongató valóság.

Király Farkas hőseivel még a romániai diktatúra végvonaglásában bábozta el a sors a szerepüket, választási lehetőségük nem sok volt, és ez azoknak, aki most, több, mint harminc évvel később olvassák, mégpedig úgy, hogy valamikor abban az időben, vagy még később születtek, nos számukra ki tudja mit jelentenek ezek az oldalak, talán keveslik benne az akciót, anélkül, hogy felfognák, ez önmagában is mennyivel több volt annál, amit az embereknek el kellene tudni viselnie. És mégis. A múlt átélése nem önkéntes kalandtúra, Király Farkas vitathatatlan irodalmi értékkel rendelkező kötetének ez a krónikás szerepe, a történelem érzelmi lenyomatának betűkbe öntése a másik hatalmas érdeme. (Magyar Napló Kiadó, 2018. 143 oldal)